Mikulás túra – 2020.12.13

Amennyiben a vonatkozó törvényi rendelkezések lehetővé teszik, akkor az eredetileg tervezett helyett 1 héttel később, 2020. december 13-án, vasárnap rendezi meg a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség a nyílt Mikulás túráját a Jánosteleki-erdő, és az Öttömös környéki erdőben.

Program: Kb. 15 km-es túra a Jánostelki-, és Öttömös környéki erdőben, a kék háromszög, kék sáv, sárga sáv, sárga háromszög jelzését követve Öttömösig. Utunk érinti a Jánostelki-kilátót, a CSMTSZ által felállított kopjafát a megyehatáron, és a Szerelem-dombon, valamint az Erzsébet-kilátót. Öttömösön a Művelődési Házban a spárgáról hallgatunk meg ismertetőt, és megismerkedünk a Magyar László Afrika kutató Emlékhellyel. A túra során találkozunk a MIKULÁS-sal is! Felkereshető geoládák: GCJtk, CMLe. A túra során kérjük a megfelelő távolságtartást!

Gyülekező: Szegeden, a Széchenyi téren a Szeged étterem előtt, 2020. december 6.-án vasárnap 8:45-9:00 között. A különjáratú autóbusz 9:15-kor indul. Költsége oda-vissza: 1500 Ft/fő. Jelentkezéskor kérjük jelezni, ha a különjáratú busszal szeretne jönni, melyet 40 főig tudunk biztosítani a jelentkezés sorrendjében! A buszon a maszk szabályos viselése szigorúan kötelező!

A túrához további csatlakozási lehetőség: 55. sz út 47. km-nél a K háromszög turistajelzés kezdőpontjánál. Autóval nem célszerű jönni, mert a túra végpontja nem itt lesz. Szegedről menetrendszerinti autóbusz 9:15-kor indul. (Bajai járat) a Mars térről. (Leszállás Négyestelep-nél.)

A túra indul: 10:15-kor az 55. sz út 47. km-nél a K háromszög turistajelzés kezdőpontjától. A túra végpontja: Öttömös Magyar László Emlékhely. Szegedre vissza a különjáratú busz a Művelődési Háztól 15:45-kor indul, a menetrend szerinti járat 15.25-kor, (és 16:25-kor). Kisgyerekesek, idősek, és rossz idő esetén, a túra rövidíthető 8-10 km után Öttömös Dobó-tanyáig, ahonnan a különjáratú busz az azzal utazókat elszállítja az Öttömösi kilátóig, aki nem a különjáratú busszal jött, annak csak a szabad helyek kapacitásáig 500 Ft ellenében lehetséges. Szegedre érkezés: a különjáratú autóbusszal és a menetrend szerinti autóbusszal a Mars téri autóbusz-állomásra várhatóan 16.25-kor.

Ajánlott felszerelés: Réteges öltözet – eső és hideg ellen, kényelmes túrázásra alkalmas túracipő, és enni-innivaló egész napra. A túra végén, Öttömösön lesz csak lehetőség étel-ital vásárlására. A résztvevők meleg teát kapnak Öttömösön, és a Mikulás gondoskodik elvesztett kalóriánk pótlásáról. Lehetőség szerint a kimosható maszkok viselését részesítsük előnyben.

Jelentkezés: Előzetesen 2020. december 1. kedd éjfélig a 20/9592245 telefonszámon, sms-ben vagy e-mailben: gyne.tereka@gmail.com címen. Helyszíni nevezésre nincs lehetőség. 14 év alattiak csak felnőtt kísérővel jöhetnek! A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt. A rendezőktől kártérítés semmilyen jogcímen nem igényelhető.

Részvételi díj: CSMTSZ tagoknak 1000 Ft, nem tagoknak 1500 Ft + utazás 1500 Ft különjáratú autóbusszal, vagy menetrend szerinti járattal, ahol mindenki maga vesz buszjegyet saját kedvezményét érvényesítve. Részvételi díj befizetése: a CsMTSz hivatalos helyiségében november 18-án és 25-én 18:15- 19:00 óráig, vagy banki átutalással november 25. éjfélig a CSMTSZ számlájára: Budapest Bank,  10102842-44233400-01004009. A megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni: Mikulás túra, a résztvevő nevét, és lakcímét. A jelentkezést e-mailben is kérjük megírni!

Rendezvényünket az MTSZ támogatja, ennek keretében a résztvevők a CSMTSZ és az MTSZ logójával gravírozott egyedi fém bögrét kapnak ajándékba! A túrára szeretettel várom a természetet és túrázást kedvelőket! Amennyiben a jelenleg érvényes kijárási korlátozásokban, illetve azok hatályában változás következik be, úgy a fenti kiírást annak fényében módosítani fogjuk.

Gyetvainé Terék Aranka
túravezető